Dream cake piskóta

Sziasztok! Az e heti bejegyzés életem első igazi, összetett tortájának "alapjait" mutatja be. A név abból jött, hogy az elkészítése (a sok lehetséges megoldás miatt) nagyon változatos lehet. Arra, hogy ezt be is bizonyítsam én is kétféleképpen készítettem el. Először egy csokoládés, enyhén tömény süteményt mutatok be, de lejjebb görgetve viszont egy lágy és könnyű túrókrémes torta elkészítését mutatom be. Mindkét verzióhoz ugyanazt a piskóta alapot használom, amit EZEN a linken találtok meg. Lássunk neki!

06.jpg

A felső képen látható torta elkészítése:

HOZZÁVALÓK:

  • piskóta (a fent említett link alapján)
  • csokipuding
  • vaj
  • ét tortabevonó
  • pár kocka étcsokoládé
  • Nutella

ELKÉSZÍTÉS:

  1. Elkészítem a piskótát a link alapján.
  2. Ezt követően egy pudingot keverek, főzök. 02.jpg
  3. Amíg még a kész puding meleg, keverek bele 2 evőkanál Nutellát, és 3 evőkanálnyi vajat.
  4. A kihűlt piskótát hosszában kettévágom, és betöltöm közé a csokikrémet. A tetejére olvasztott tortabevonót öntök, amitől jó kemény lesz. Csokit reszelek rá, és irány a hűtő!04.jpg
  5.  Dermedés után (minimum egy éjszaka) bátran fogyasztható!

+1 TIPP: Csak hogy a csoki ne törjön...

Velem párszor előfordult már, hogy a tortabevonó repedezett akkor, amikor felvágtuk. Ez nem a legszebb, szóval ki kellett találni valami hasznos megoldást. Mielőtt a tortabevonó megdermedt, azelőtt megszelem a csokiréteget a tetején. Így miután ez megszilárdult, bátran lehet vágni törés nélkül. 07.jpg

A Második verzió: csokoládés piskóta áfonyás túrókrémmel

08.jpg

Ebben az esetben a piskótát ugyanígy készítem el, csak teszek bele még két kanál holland kakaóport. Így készítem a csokis piskótát. Csupán ennyi a titok nyitja.

HOZZÁVALÓK

  • Csokis piskóta (a fent említett link alapján + 2 ek kakaó)
  • Túró
  • Áfonya
  • Reszelt citromhéj
  • Igazi tejszínhab (folyékonyan vásárolva, de felvert állapotban)
  • Fél tábla tortabevonó

ELKÉSZÍTÉS:

  1. Az elkészített csokis piskótát kihűlni hagyom.
  2. A túrót összekeverem a felvert tejszínhabbal, majd reszelek bele egy fél citromhéjat. Áfonyát dobálok bele, és kész a krém.
  3. A félbevágott piskótát megtöltöm ezzel  krémmel, és a tetejére olvasztott tortabevonót öntök.
  4. Jó étvágyat.

Összegzés: Mindkét édesség aránylag egyszerűen elkészíthető, és a végeredmény szuper finom! Próbáljátok ki ti is!

A bejegyzés trackback címe:

https://tankonyhakezdoknek.blog.hu/api/trackback/id/tr9013325345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Tankonyha kezdőknek

Friss topikok

  • .laura: @takacsveca93: Örülök, hogyha jól sikerült a recept és további sok sikert kívánok a konyhában! ;) (2019.01.23. 22:23) Töltött pizza
  • .laura: @nevergone: Köszönöm az ötletet, mostantól oda fogom írni ezt az információt is. A kakaós csiga r... (2018.02.05. 21:41) Kakaós csiga

Címkék

süti beállítások módosítása